
Változatos programok sokaságával várta Jéke Község Önkormányzata a község gyerekeinek apraját és nagyját a 2013. junius 1. én megrendezett Gyereknap alkalmával.
A gyereknapi rendezvényen minden korosztály megtalálta a számára alkalmas szórakozási lehetőséget.
A rendezvényt a település polgármestere Kovács József nyitotta meg, ezt követően a helyi általános iskola harmadikos, és negyedikes lányai szórakoztatták a nem csekély számú közönséget színvonalas cowboy táncukkal.
A délután sztráját a Rocky névre hallgató keresőkutyát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal dolgozói irányították.
Rocky mindent kiszimatolt. Ügyesen, minden gond nélkül megtalálta az előle gondosan elrejtett cigarettát, s amint megszerezte „zsákmányát” fogai szorításából irányítói csak nehezen tudták, azt kiszabadítani.
Ezen különlegesen kiképzett kereső kutyák nagy mértékben segítik és megkönnyítik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkáját.
Rocky a keresőkutya bemutatóját követte a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság kisvárdai kirendeltségének tűzoltó bemutatója.
A kirendeltség munkatársai egy látványos tűzoltási gyakorlattal örvendeztették meg a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Akik „túl közel merészkedtek a tűzhöz” közvetlenül megtapasztalhatták a szálló füst okozta kellemetlenségeket, mely nagymértékben megnezeíti a tűzoltók oltási és mentési munkáját is. A bemutató után a tűzoltók munkáját és korszerű technikai felszerelését ismerhették meg a gyerekek.
A gyerekek közvetlenül megismerkedhettek a tűzoltók egyéni védőfelszerelésével , a tűzoltás során használt gépjárművel és annak felszereltségével.
A bemutatókat követően az ifjoncok kézműves foglalkozások keretében, léggömbre való rajzolás és szélforgó készítés során engedhettek utat szárnyaló fantáziájuk kibontakozásának, melyben az általános iskola tanító nénijei voltak segítségükre. A rendezvény alatt számos sor- és ügyességi játékban is összemérhette tudását a település apraja és nagyja, és ezt örömmel is tették, mert minden megnyert játék jutalma egy kis édesség volt. Az ügyességi játékok nem csak nekik szóltak, számos apuka és anyuka is kivette a részét a családi „csokigyűjtésből”. Az ügyességi játékok „porondmesterei” az óvónénik voltak.
A gyermeknapi rendezvény fénypontja a gyerkőcök számára természetesen az ajándék csokoládé és fagylalt volt, és ha ez még nem lett volna elég a nagy melegben korlátlanul fogyaszthattak üdítőt.
Reméljük, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. Jövőre ugyanitt találkozunk.